Napló

Emlékezetes programok, emlékezetes emberek

2017. szeptember 26.

Mindig egy kicsivel többet

Azt hiszem soha életemben nem vettem boltban lekvárt. Édesanyám és anyósom is rendszeresen befőzött, később én is folytattam a hagyományt, így mindig volt a kamrában saját lekvár, szörp, savanyúság. Azok, akik hozzám hasonlóan ilyen szerencsés helyzetben vannak, tudják, hogy ezek a házi finomságok sokkal többek, mint a gyümölcs és cukor meghatározott mennyiségének elegye. Minden egyes falat boldog nyári emlékeket, a család szeretetét, az otthon melegét juttatja az ember eszébe.
Biztosra veszem, hogy ez így van a Tápláló szeretet programban készített befőttekkel, lekvárokkal, savanyúságokkal is. A nagycsaládosok képeslapokkal, gyerekrajzokkal köszönik meg a befőzéssel fáradozó nyugdíjasok munkáját. Ahogyan a családban szokott lenni: szeretettel hálálják meg a gondoskodást. A Tápláló szeretet program résztvevői pedig nem lankadnak, sőt évről évre többet adnak: idén már a tízezredik befőttesüveg is megtelt –történetesen egy adag lecsóval.
A jólelkű nyugdíjasok beteljesítik Szepes Mária írónő gondolatát:
„Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.”