Napló

Emlékezetes programok, emlékezetes emberek

2019. június 23.

A mi büszkeségeink, a mi reménységeink

Szüleim tizenkét évvel ezelőtt hozták létre a Herczegh Károly Alapítványt, hogy támogathassák az Ung-vidéki és a régióban élő magyarság anyanyelvi kultúrájának megőrzését. A névválasztással az egykor itt élt nagyapámra emlékeztek, de a kitűzött cél már akkor is a jövő nemzedékekre irányult.
Az alapítvány munkájának gyümölcse volt A mi büszkeségeink történelmi-irodalmi esszépályázat is, amelynek nyerteseit édesanyámmal köszönthettük a nagykaposi Magyar Közösségi Ház udvarán. A legkimagaslóbb teljesítményt a füleki, a szőgyéni és a királyhelmeci magyar iskolák diákjai nyújtották, akik a kaposi eredményhirdetés alkalmával be is mutatták díjazott munkájukat, szülőföldjük egy-egy neves alakjának portréját. Huszonhárom csapat mérette meg magát Felvidékről, de csatlakoztak vajdasági és magyarországi iskolások is. Huszonhárom életmű elevenedett meg a verseny folyamán. A fiatalok a múlt hőseit, a nemzet sokszor kevéssé ismert büszkeségeinek pályáját tanulmányozták, olyan elhivatott emberek példáját állították önmaguk és mások elé, akik a közösségük felemelkedését szolgálták egy életen át. Az édesapám nevét viselő emlékév záróeseményén felléptek a nagykaposi óvodások és a ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakói, és megérkeztek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői is. A kárpátaljai és felvidéki gyerekek együtt énekelték az Ismerős arcok együttes Nélküled című dalát, amelynek visszatérő sora: „Mi egy vérből valók vagyunk”. Azt hiszem, ők a mi reménységeink.