Napló

Emlékezetes programok, emlékezetes emberek

2019. november 20.

A Liget elfelejtett gyöngyszeme

Nemcsak a CNN mondta ki pár nappal ezelőtt, hogy különleges hangulatával és romantikus építészeti alkotásaival Budapest a legszebb európai főváros télen. A világ különböző országaiból érkező diplomata házastársak, akiket a most megújult városligeti Millennium Házába hívtam meg, szintén elismeréssel beszéltek fővárosunkról. A néhány hete, felújítása után átadott 134 éves épületben a Városliget gazdag történetét bemutató interaktív kiállítás és egy csodálatos Zsolnay kávézó várta az érdeklődőket. A ház bejárását követően vendégeimmel a Virtuózok négy fuvolásának klasszikus zenei műsorát is meghallgathattuk. Azt hiszem, egy olyan színes kulturális helyszín újjászületésének lehettünk tanúi, amelynek élete mindig is a művészetekről szólt. A Műcsarnok elődje, az egykori képzőművész műhely ma mindenkit vár, hogy ókori szárnyas oroszlánszobrok másolataival, Leonardo, Michelangelo és Raffaello arcképeinek felidézésével, megannyi Zsolnay kerámiájával kicsit a művészetek világába repítsen. Mi, budapestiek szerencsések vagyunk, igazán gyönyörű helyen élhetünk!