Beszélgetések

2021. december 21.

Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat - interjú a Hetek részére

Már több tízezren váltak adakozókká a Covid-árvák megsegítésére létrehozott Regőczi Alapítvány felhívása nyomán. Pártállástól függetlenül mozdultak meg mindenhol az emberek, hogy a bajba jutott családoknak segítsenek. Eddigi tapasztalatait osztotta meg lapunkkal az alapítvány kuratóriumi elnöke, Herczegh Anita.

- Ön és férje, Áder János köztársasági elnök idén áprilisban hozták létre a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt. Nem merült fel, hogy túlvállalták magukat? 

- Sokkal inkább nyomasztott minket a tehetetlenség érzése, különösen akkor, amikor még nem volt oltás és az emberek félve, bezárkózva hallgatták a növekvő számokat és a szörnyű történeteket. Egyre több hírt kaptunk fiatal szülők haláláról, ezért volt megkönnyebbülés számunkra, amikor kipattant az ötlet, hogy hozzunk létre egy árvákat segítő alapítványt. Azóta kétszer akkorára nőtt a fa, amibe a fejszénket belevágtuk, de ez is azt mutatja, hogy indokolt volt az alapítvány létrehozása. 

- Mekkora lehet ez a fa? Brit epidemiológusok számítása szerint Magyarországon legalább 1700 Covid-árva lehet.

- Ez nem tűnik reális számnak. Tavasszal 500-600 árván vagy félárván maradt gyermekről lehetett tudni országosan. Sajnos azóta a számuk megduplázódott: ma már több mint ezernél tartunk. Több okból is remélem, hogy a növekedés meg fog állni. Nem kis kihívás összegyűjteni a támogatások összegét: ezer gyermek esetén évi 600 millió forintra van szükség, havi 50 ezer forintos támogatással számolva. Nagyon reménykeltő viszont, hogy az alapítvány a létrehozása óta rengeteg támogatást kap az ország minden részéből. 

- Úgy tűnik, hogyha mindenki érintett, akkor könnyebben jön létre a szolidaritás. 

- Az árván maradt kicsi gyerekek tragédiája mindannyiunkat megrendít. Az utóbbi időben sok családdal találkoztam személyesen és mindenki arról számolt be, hogy nemcsak az alapítványtól, hanem a közvetlen környezetétől – kollegáktól, munkatársaktól, iskolai közösségtől, osztálytársaktól, falubeliektől, szomszédoktól – nagyon sok segítséget kaptak pénzben, odafigyelésben és számos más formában. A közösségi támogatás életmentő az érintettek számára. 

- A Covid közel hozta egymáshoz az embereket?

- Én a járvány előtt sem érzékeltem azt, hogy az emberek nagyon bizalmatlanok lennének egymással szemben. Számtalan olyan kezdeményezésről hallottam korábban is, melyek arról szóltak, hogyan segíthetünk név nélkül, hatékonyan. Nem az emberek segítőkészségével van a probléma, sokkal inkább azzal, hogy kevés olyan személy van, aki kitalálja a segítségnyújtás megfelelő módját, illetve akihez csalatkozni lehet. Egyénileg, szétaprózottan nehéz segíteni, együtt, összefogva viszont nagyon sokat lehet. 

- Nemzetközi elemzésekben evidenciaként kezelik, hogy a szegényebb, oltatlan országokban fokozott veszélyben vannak a gyerekek is. Van-e ilyen különbség a magyarországi régiók között is, hogyan látják? 

- Magánalapítvány lévén mi nem rendelkezünk ilyen részletes statisztikákkal. Egy biztos: a Covid nem válogat. Minden rétegben és minden településtípusban vannak áldozatai. Még ritkán lakott tanyasi környezetbe is eljut a koronavírus, nem csak nagyvárosokba. A 600 támogatott család tehát különféle történetet jelent. 

- Remélhetőleg ritkán fordul elő, hogy egy gyermek az egyetlen vagy mindkét szülőjét veszítse el, azaz teljesen árván maradjon. 

- Nem ők vannak többségben, de sokan vannak sajnos. Vannak kicsik, akik a nagyszülőkhöz kerültek. Olyanról is tudok, hogy 4 gyerek pár éve vesztette el a szüleit, s azóta a nagyszülő nevelte őket, aki idén meghalt Covidban. Ott egy nagynéni lett a gyám. Olyan esetről nem tudok, ahol állami gondozásba kellett volna venni gyermekeket, mivel mindenhol volt olyan rokon, aki vállalta a gyámságot. 
Nagyon sok olyan történet is van, amikor egy 18-19 éves báty vagy nővér lett a kistestvérei gyámja, így egyik napról a másikra szakadt a nyakába a családfenntartás terhe. De arra is akadt példa, hogy egy házaspár a lányuk barátnőjét vette magához, miután az édesanyja kórházba került, majd elhunyt Covidban. Rendkívül egyszerű körülmények között élő emberekről van szó, akik természetesnek vették, hogy ezentúl ők gondoskodjanak az árván maradt kislányról. 

- Elég nehéz elképzelni, hogy középiskolás gyerekek hirtelen önfenntartókká, pláne családfenntartókká váljanak…

- Nekik különösen fontos a segítség. Tudok egy fiatalemberről, aki idén érettségizett és talán egy hónappal előtte veszítette el az édesanyját. Az édesapja már évekkel korábban elhunyt. A fiúnak úgy kellett leérettségiznie, hogy egy szál maga maradt a világban, mert senkije sincs. Mindezek ellenére sikeresen felvételizett az orvosi egyetemre! Azonban az árvaellátásból nem tudja fedezni a tanulmányait, az pedig elfogadhatatlan, hogy emiatt le kelljen mondania a terveiről. Úgyhogy ő is a támogatottunk lett. 

- Milyen kritériumok alapján szokták eldönteni, hogy kit támogasson az alapítvány?

- Lehetőség szerint igazolásokat kérünk a befizetésekről, kiadásokról, eltartottak számáról, körülményeikről, s a rászorultság mértékétől függően állapítjuk meg a támogatás nagyságát. A családok azt arra költik, amire jónak látják. Eddig 714 gyermeknek tudtunk segíteni összesen közel 152 millió forinttal. Ez idén egyszeri gyorssegélyt jelentett, hiszen többnyire a családfenntartó hunyt el, s ha például a hagyatéki eljárás miatt zárolták a szülők közös bankszámláját, akkor még a temetésre sem volt pénz. Azt láttuk, hogy rendkívül nagy igény volt ilyen egyszeri, nagyobb összegű segítségre. 

- Szokás mondani, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad, s ezt csak civilek tudják megtenni – pláne most, amikor az állami bürokrácia gépezete nagyon lassú lett.

- Mi nemcsak gyorssegélyekben gondolkodunk, hanem addig szeretnénk a gyerekeket támogatni, amíg fel nem nőnek. Hosszú távon havi rendszeres segélyeket adnánk, hiszen a családoknak is ez a legkedvezőbb: a kiszámítható támogatás. Kétségtelen nehézséget jelent viszont, hogy nem tudjuk, meddig tart a Covid, hány Covid-árva lesz még és mennyi pénzt sikerül az alapítványnak összegyűjtenie. 

- A széles körű összefogást nagyban segíthette az MTVA Jónak lenni jó kampánya is, amely – cikkünk megírásáig – közel 100 millió forintot gyűjtött össze az alapítvány javára. 

- A Jónak lenni jó kampány nagy segítség számunkra, egyrészt azért, mert hírünket viszi, s így könnyebben eljutnak hozzánk, mind a bajba jutottak, mind a segíteni vágyók. A kampány ahhoz is hozzásegíthet minket, hogy olyan adakozókat találjunk, akik hosszú távon hozzájárulnak a tevékenységünkhöz. 

- Szakemberek szerint a Covid-árváknak és családtagjaiknak sokrétű segítségre lenne szükségük, mivel olyan traumák érték őket, amelyek generációkon át kihatnak az életükre. 

- Valóban gyakori, hogy pszichológiai segítségre vagy mentorálásra van szükségük a családoknak a gyászfeldolgozásban, adósságkezelésben, hivatalos ügyintézésben, álláskeresésben és sok más teendő tekintetében is. Ez különösen szembeötlő volt számomra akkor, amikor végigjártam az ország hét régióját és személyesen is találkozhattam számos családdal. Ha az ember csak az adatlapokat látja, hogy hány négyzetméter, hány eltartott, hány forint, az nagyon nem ugyanaz, mint elmenni hozzájuk és beszélgetni velük. Nagyon különböző élethelyzetek vannak, és valóban összetett segítségre van szükség. 

- Mit tehet ilyen egy alapítvány?

- Arra törekszünk, hogy széles körű összefogás jöjjön létre a különböző segítő szervezetek között. Az országjárásom során egyeztettem az önkormányzatok gyermekjóléti és családvédelmi szakembereivel, a kormányhivatalok munkatársaival, illetve a Karitatív Tanácshoz tartozó egyházi szervezetekkel, hiszen nekik nagyobb rálátásuk van ezekre a problémákra, jelen vannak a településeken, sok esetben ismerik is az érintett családokat. Együttműködünk velük és rengeteget tanulunk is tőlük a segítő szakmáról. 

- Minden adományt szétosztanak a családok között?

- A Regőczi Alapítvány közhasznú alapítvány, így adómentesen tud támogatást nyújtani, vagyis a teljes összeg a családnál marad. A működési költségeket minimalizáljuk, az alapítványt az első félévben a Köztársasági Elnöki Hivatal apparátusa működtette önkéntes alapon, de most már muszáj lett egy négytagú munkacsoportot is felállítani. 

- Hogyan tapasztalta, az alapítvány tevékenysége mennyire tud hatni a megelőzés, az oltási hajlandóság növelése tekintetében? 

- Tudja, én nagyon oltáspárti vagyok és sokat hallgatom azokat az özvegyeket, akik azt mondják, bárcsak egy hónappal előbb lett volna meg az oltás, mert akkor talán a párjuk is megmenekült volna. Nem csak asszonyok mondják ezt, hiszen sok esetben nőket, köztük várandós kismamákat vitt el a vírus és számos édesapa maradt magára egy vagy több kisgyermekkel. Nagyon sok haláleset volt tavaly a második hullámban és idén tavasszal is. Rengeteg fiatal, életerős ember ment el, köztük egészséges sportolók is – ha ez nem győzi meg az embereket az oltás fontosságáról, akkor nem tudom, mivel lehetne hatni rájuk. 

- Az Ön családja hogyan élte meg a járványidőszakot? 

- Széles családi körben mindenki beoltatta magát. Tavaly ugyan a legnagyobb gyermekünk elkapta a koronavírust, de szerencsére viszonylag enyhe lefolyású betegség volt. Édesanyám is kérte az oltást, bármit elfogadtunk, amit felajánlottak, így mindenfajta oltásból jutott a családunknak – és a jelek szerint mindegyik működik. 

- Hogyan készülnek az idei karácsonyra?

- Az advent mindig az év legsűrűbb időszaka, s az elnöki ciklus alatt ez különösen így van, hiszen karácsony előtt számos karitatív rendezvény szokott lenni. Ilyenkor sokan sokféle célra szívesen adakoznak, ez mindenhol a világon így van. Nálunk a készülődésnek, az adventnek része az is, hogy a kislányommal évek óta 50-60 adventi koszorút készítünk, amit szintén jótékonysági célokra értékesítenek. 

- Mit szeretne üzenni még az olvasóknak? 

- Az alapítványhoz nagyon sok köszönőlevél érkezik. Úgy gondolom, hogy ezek a sorok minden támogatónak szólnak, ezért kifejezném a köszönetemet mindazoknak, akik bármilyen formában támogatják a Covid-árvákat és családjukat. 

Makki Marie-Rose