Beszélgetések

2022. február 15.

Beszélgetés Herczegh Anitával az M5 Librettó című műsorában a Házasság hetéről

– Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és a civil szervezetek széleskörű összefogásával. A programsorozattal idén a kapcsolatok tudatos gondozására, a közös fejlődésre igyekeznek ráirányítani a figyelmet. Vendégünk a témában Herczegh Anita, a központi programok fővédnöke, a köztársasági elnök felesége. Jó estét kívánok! Jó estét kívánok!

– Jó estét kívánok!

– Házas vagyok. Szóval, amikor ma készültem erre a beszélgetésre, rögtön a mottónál ragadtam le. Maradjunk együtt, ez a mottója idén ennek a rendezvénysorozatnak. Vagy másfél órát gondolkodtam rajta, hogy vajon ezzel mit akarnak mondani? És akkor rájöttem, hogy nem is az a lényeg, hogy mit akarnak üzenni a szervezők, hogy miért született meg ez a mottó, hanem hogy valójában én hogyan értelmezem. Én a házasságot alapvetően mindig egy kicsit a trendi, a bohókás oldaláról próbálom megközelíteni, és valahogy azt mondanám, hogy szerintem a házasság az olyan dolog, amiért megéri, ami egyébként jót tesz nekünk minden szempontból, egészségügyileg, lelkileg minden szempontból jó intézmény. De hogy látja ezt a köztársasági elnök felesége, Anita asszony?

– Hát én most nem mint a köztársasági elnök felesége tudok nyilatkozni ebben a témában, hanem mint egy feleség. A mottó, a maradjunk együtt, nekem is azt üzeni, hogy ez egy érték, és a házasság alapvetően jó dolog, hiszen azért kötöttünk örök életre szóló szövetséget, mert együtt akarjuk leélni az életet. És ha adódik esetleg probléma, nézeteltérés, vita, probléma, válság, akkor ahhoz úgy kell hozzáállni, hogy hát most probléma van, de majd megoldjuk, és akkor folytatjuk tovább. Tehát nem a válás az alternatíva, hanem az, hogy maradjunk együtt, és hozzuk helyre, oldjuk meg. És egyébként pont ezek a megoldások vagy ezek az előrelépések olyan kis apró sikerek, amelyek szerintem – ahogy én fogalmaztam – ilyen sikeres bohókás történetté tudják, képesek alakítani ezt az egész együttműködést.

– Anita asszony nagyon fiatalon kötött házasságot, és a mai fiatalok, akár a húszas, akár a harmincas korosztály, gyakran fél elköteleződni. Fél attól, hogy rosszul fog dönteni. Most választ valakit, aki majd 5–10–20 év múlva egészen más ember lesz, és akkor ki tudja, hogy boldogok lesznek–e együtt. Mi kell ahhoz, hogy az ember ezeket a félelmeket le tudja küzdeni magában, hogy jól döntsön, hogy jól tudjon választani?

– Én csak a saját magam nevében tudok nyilatkozni. Én nem voltam húsz éves sem, amikor összeházasodtunk.

– Tényleg fiatal.

– Igen, gyerekek voltunk, legalábbis én, a férjem már 25 volt, de bennem nem volt félelem. Én biztos voltam benne, hogy igen, ő az, megtaláltam. Másfél év sem telt el a megismerkedésünktől az igenig, és egy percig nem volt bennem kétség. Lehet, hogy ez talán abból is adódott, hogy olyan fiatal voltam, nem tudom.

– De a környezet sem próbálta elbizonytalanítani, hogy ó, még olyan fiatal vagy?

– Édesanyám is nagyjából ilyen korú volt, amikor férjhez ment. És megismerték a jelöltet, kedvelték, szerették az első pillanattól kezdve, úgyhogy szerencsére a családon belül senki nem akart lebeszélni.

– Olyan társadalomban élünk, hogy mindenki a dolgok könnyű oldalát próbálja megfogni, és valahogy a házasságra is úgy gondolunk, hogy jó, jó, végül is jöhet. Sőt, ami bosszantóbb, hogy a gyerekre is így gondolunk, hogy jöhet, csak azért, ha itt van, attól még el tudjak menni moziba, vagy bulizni, vagy egy borfesztiválra. Meg a csereszabatosság is egy fontos szempont, hogy ha nem jó, akkor lecseréljük. Ez a mai társadalomba beleivódott, és a házasság nem ezt üzeni, mert az örökkévalóságnak próbál szólni.

– Igen, sokan hangsúlyozzák, hogy a házasságért folyamatosan dolgozni kell, és munka van benne, és érték, de igazából én kicsit fordítva érzem. Én úgy érzem, hogy házasságban élve, persze egy jó házasságban élve, minden könnyebb. Tehát nem a nehézséget látom, hanem azt, hogy mennyivel könnyebb, hogy együtt vagyunk, hogy egymást támogatjuk, hogy nem vagyok egyedül, magamra hagyva a bánatomban, örömömben, ha valamiért meg kell dolgozni, akkor ketten tudunk dolgozni. Tehát nem annyira a nehézséget kéne hangsúlyozni, hanem azt, hogy egy jó házasságban minden könnyebb.

– Fontos a minta, amit otthonról hozunk. Amit Anita asszony is a szüleitől látott, vagy amit már a mi gyerekeink látnak tőlünk, hiszen azért a házasságot edukálni kell a következő generációnak?

– Én úgy gondolom, hogy fontos. Tehát lehet, hogy bennem is azért nem volt félsz, mert a szüleim is nagyon jó házasságban éltek édesapám haláláig, közel ötven évig. Férjem szülei is, testvéreink, keresztszüleink, csupa jó példát láttunk magunk körül. Nem volt riasztó számunkra az, hogy egy életre meghozzuk a döntést. Egy ilyen házasságban élő szülőktől az ember óhatatlanul is eltanulja azokat a megoldásokat, praktikákat, módszereket, amelyekkel az aktuális haragszom rá, veszekedem vele ellenére tudom, hogy ő az életem párja. Tehát nem kérdőjeleződik meg, hogy nekünk együtt kell folytatni.

– És hogyha az ember négy gyereket nevel, akkor hogy tud egyéni figyelmet biztosítani mind a négy számára? Hiszen ezt igénylik.

– Igyekeztünk például olyan programokat szervezni, amikor születésnaphoz vagy hobbihoz kötődve csak egy gyerekkel mentünk programra. Tehát néha voltak olyan együttlétek, amikor az egyik gyerek egyedül volt, kiemelt figyelem irányult rá. De természetesen megosztódik a figyelem a négy gyerek között, és mindig ügyeltünk arra, hogy egyforma mértékben jusson valamennyiüknek, de ugyanakkor ők is nagyon figyelnek egymásra. A kezdeti egymással folytatott harc vagy küzdelem fokozatosan átalakult egy véd- és dacszövetséggé, ami egyre inkább érezhető most már felnőttként is köztük.

– Van-e valami tanács, amit lehet mondani a fiataloknak? Sokan azt mondják, hogy azért nehéz a házasság intézményét fenntartani a XXI. században, mert soha ennyi elvárás nem nehezedett rá. Sok száz évig volt ez egy gazdasági szövetség, az emberek nem foglalkoztak annyira a lelki részével. Most, 2021-ben a házastársam a legjobb barátom kell, hogy legyen, a szeretőm, a férjem, a gyerekeim apja, lelki társam, és néha ezt nehéz egy embertől elvárni. Hogy lehet elérni a rengeteg elvárás mellett, hogy az ember mégis boldog tudjon maradni egy emberrel egy életen át?

– Lehet, hogy nekem szerencsém volt, ez úgy működött, hogy a férjem tényleg a mai napig a legjobb barátom, a lelki társam. Soha nem éreztem úgy, hogy nem jól döntöttem, hogy én ebből ki akarnék szállni, nem volt egy krízis sem a házasságunkban. De tény az, hogy támogattuk egymást. Talán a legfontosabb számomra a házasságból, ha meg kéne fogalmazni, hogy fontos, hogy a házasságban mindig egyenrangú felek éljenek, tehát soha ne érezze egyik sem, hogy ő alárendelt, hogy el van nyomva. Természetesen időszakos hangsúlyeltolódások lehetnek, hogy most én mondok le valamiről az érdekedben, de tudom, hogy te is meg fogod tenni az adott pillanatban értem ugyanezt. Folyamatosan azt kell érezni, hogy engem ez a kapcsolat fölfelé húz, hogy én ettől több vagyok, erősebb vagyok, jobb vagyok, kapok tőle. És ha ez így van, akkor eszembe sem fog jutni, hogy én ebből ki akarok szállni. Természetesen a másiknak is ugyanezt kell éreznie mindig.

– Ez milyen szép! Szépen kikerekedtünk. És mért is engednénk el azt, ami gazdagít minket az életünkben? Nagyon szépen köszönjük Anita asszony a beszélgetést!

– Köszönöm szépen a meghívást!

(Szerkesztett változat.)