Beszélgetések

2022. február 22.

Beszélgetés Herczegh Anitával a Házasság hetéről a Campus Rádióban

– Nézzük először azt, hogyan lehet egy jól működő házasságot a mindennapokban ápolni. Beszélgetőtársam Herczegh Anita fővédnök asszony, a köztársasági elnök felesége, köszöntöm sok szeretettel. Azt gondolom, hogy 15 év alatt az emberek is rengeteget változnak, és 15 éve indult el ez a programsorozat is. Miben változott a programsorozat szellemisége, változott-e egyáltalán?

– Én tíz éve vagyok részese ennek a rendezvénynek, tíz éve vagyok a fővédnöke a központi programoknak, ezért a kezdetekről nem tudok nyilatkozni, de úgy gondolom, hogy a lényege nem változott. A házasság értékeire, fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ez valóban olyan érték, amire érdemes odafigyelni, és érdemes dolgozni azon, hogy megmaradjon nekünk.

– Évről évre beszélünk róla, hogy sok a válás, de közben a házasságkötések száma növekedett. Tehát megvan a hajlandóság a fiatalokban, hogy együtt éljenek, ez egy örömteli hír.

– Igen, nagyon örvendetes, hogy szépen növekszik a házasságkötések száma, de ez csak akkor lesz érték, ha a jól működő házasságok száma is növekszik. Tehát ha odafigyelünk a házasságokra, és a növekedés nem eredményezi a válások számának növekedését is. Erre nagyon sok megoldást lehet találni, van hova fordulni, ha a házasfelek úgy érzik, hogy válságban van a kapcsolatuk. Nagyon sok segítséget kaptak az elmúlt héten is, ötleteket, hogy milyen praktikák vannak. A Házasság hetének mindig voltak arcai, ismert, vagy kevésbé ismert házaspárok, akik évtizedek óta – általában több gyermekkel – élik az életüket. Tehát akár személyes példával is hozzá tudtak ehhez járulni, de szakmai segítségről is szó volt.

– Sokszor hallom szakemberektől azt, hogy a házasságot működtetni kell, mindennap dolgozni kell érte, energiát kell belefektetni, munkás egy tartós párkapcsolatnak vagy házasságnak a megőrzése, az ápolása.

– Igen, ezt egyre többször halljuk, de ezeknek a kifejezéseknek teherjellege van. Én úgy gondolom, ha két ember szereti egymást és ezt ki is fejezi, akkor az azt jelenti, hogy odafigyelünk a másikra, szeretném, hogy a másik is jól érezze magát a kapcsolatban. Fontos nekem, hogy ő is sokat kapjon ettől, ő is úgy érezze, hogy ez a házasság előbbre viszi, felemeli. Tehát egyszerűen csak egy jól működő egymásra figyelés, kevésbé a munka, meg a teher, meg a fárasztó jellege, amit én hangsúlyoznék. A mi házasságunk is lassan négy évtizede jól működik. Én nem érzem úgy, hogy ennek megfeszített munka-, odafigyelés- vagy működtetésjellege lenne. Egyszerűen fontos nekem is, hogy ő jól érezze magát mellettem, és ugyanezt kapom én is tőle. És ettől egyszerűen működik.

– Mennyire kell az embereknek a házasságuk során a másik negatív tulajdonságaival megtanulni együtt élni? Mert van, aki azt tartja, hogy tulajdonképpen az együttélés során nem a másik pozitív tulajdonságaival, jó szokásaival tanulunk meg együtt élni, hanem adott esetben a hibákkal, a másfajta gondolkodással. Ez mennyire igaz? Hogyan tudjuk elfogadni egymást? Hogyan lehet a napi súrlódásokat jól kezelni, hogy azokból ne legyenek mély konfliktusok, hogy sikerüljön esténként úgy álomra hajtani a pároknak a fejüket, hogy nem haraggal teszik mindezt, hanem még ha volt is valamilyen konfliktus, akkor azon sikerült túllépni?

– Mi sem vagyunk tökéletesek, természetes hogy én elfogadom őt olyannak, amilyen. Hiszen így szerettem bele, a hibái ellenére. De én sem vagyok tökéletes és hibátlan, és természetes, hogy elfogadjuk egymást. Egy házasságban hosszú távon ez azt is jelenti, hogy összecsiszolódunk, mint két kavics. Nem véletlenül használjuk ezt a kifejezést, mert ahogy a kiálló, rücskösebb felületek lekopnak a kavicsokról, ahogy egymáshoz csiszolódnak, a végén egy simább és egymáshoz illő két felület lesz. Én is úgy érzem, hogy persze mi is változtunk biztosan, de egy irányba változtunk, és tulajdonképpen együtt változtunk.

– Említette az előbb azt, hogy van segítség. Ha a házastársak között konfliktus alakul ki, akkor lehet szakemberek segítségét kérni. Én azt tapasztalom, hogy nagyon nehéz valaki előtt vállalni azt, hogy nincs minden rendben. Mert amikor ott van az ember, és elmondja, azzal együtt szembesül is vele, hogy ezt már nem lehet adott esetben a szőnyeg alá söpörni, hanem ezzel szembe kell nézni, és akkor olyan valóságos lesz, hogy itt tényleg valami nincsen rendben. Egyébként meg lehet, hogy némi odafigyeléssel nagyon könnyen lehetne a negatív helyzeten változtatni.

– Igen, sokszor az a baj, hogy amikor már úgy érzik, hogy nem tudnak együtt élni, akkor döbbennek rá a helyzet komolyságára. Szerintem az első lépés az, hogy a felek egymással meg tudják beszélni a problémát. Az nem jó, ha nem szólok, lenyelem, nekem nem tetszik ugyan, de nem akarok viszályt. Meg kell találni azt a megoldást, hogy ne vita, ne veszekedés legyen, csak egyszerűen megbeszéljék, ha nem érzik jól magukat. Ez rosszul esett, ez megbántott stb. Jelezni egymásnak a problémákat, és akkor talán könnyebb ezt még a vita vagy veszekedés előtt elsimítani. Ha ezen már túl vagyunk, és ez nem hozott megoldást, akkor meg legyen kihez fordulni. Legyen ez párterapeuta, legyen ez egy egyházi segítség, legyenek barátok, pszichológus, sokféle megoldás van már. Ma már nem kell szégyellni, nem kínos dolog, ha az ember a lelki problémáival segítséget kér. Ugyanez érvényes kell, hogy legyen a házasfelekre is.

– Önöknek négy gyermeke van. Sokszor halljuk azt, hogy egy gyermek születése mennyire nehéz helyzetet teremt – a hatalmas boldogság mellett – egy párkapcsolatban vagy egy házasságban. Amikor két ember együttélése egy harmadik vagy egy negyedik kis emberrel kibővül, áthelyeződnek a hangsúlyok, a figyelem, az energia, és a fáradtság is ott van, hiszen tudjuk, hogy milyen sok figyelmet, energiát igényel egy kisgyerek, nagyon nehéz ehhez is alkalmazkodni. Mennyire nehéz valóban ez az időszak, vagy mennyire lehet ezt az időszakot pozitívra átfordítani? Ilyenkor lehetnek igazán szövetségesek és társak, és vállt vállnak vetve együttműködő partnerek a házasfelek, megosztják a feladatokat, senki nem érzi úgy ebben a helyzetben, hogy magára maradt ezzel fajta a vállalással, vagy azért, mert minden rá marad, vagy azért, mert kihagyja a másik belőle. Hogy lehet ezt jól csinálni?

– Ez is mutatja, hogy nincsenek tipikus családok. Minden családban más és más okoz esetleg konfliktust vagy nehézséget. Mi nagyon fiatalon házasodtunk össze, és nagyon fiatalok voltunk, amikor jöttek a gyerekek. De én nem éreztem úgy, hogy ez valami válságot okozott volna. Nagyon vágytam rá, hogy gyerekünk legyen, és aztán a következő és a következő. Persze már régen volt, de nem emlékszem úgy, hogy ez konfliktust vagy válságot eredményezett volna. Hiszen közösen, együtt akartuk a gyermekeket, nem volt ebben vita köztünk, és megosztottuk egymást közt a feladatokat, a tennivalókat, úgyhogy nem emlékszem válságra, biztos, hogy nem okozott nekünk válságot. Persze mi kettőnk között is voltak viták vagy veszekedések, ez természetes, de ha belegondoltunk, utólag mindig kiderült, hogy nem egymásra haragudtunk, hanem éppen feszültek voltunk más problémák miatt, és hát nyilván kin csattanjon az ostor, ha nem a párunkon. De abból kell kiindulni, hogy nem azért bántjuk egymást, mert nem szeretjük a másikat, hanem egyszerűen feszültség volt bennünk, igazságtalanok voltunk, vagy éppen túlreagáltuk a dolgokat. Utólag mindig kiderült, hogy inkább az egyéb körülmények okozták a vitákat, problémákat.

– És itt köszön vissza, hogy mennyire fontos az őszinte kommunikáció, hogy tudjunk bocsánatot kérni a másiktól, ha hibáztunk, tudjuk azt kimondani, hogy most mi vagyunk a hibásak, hogy mi nem csináltuk jól, hogy ezt tudjuk vállalni. Mennyire fontos megbeszélni a nehézségeket vagy konfliktusokat, ahelyett, hogy egyébként ezek a fajta nézeteltérések egészen elmélyülnének, és görgetnék maguk előtt a párok akár éveken keresztül is, ami a kettőjük között lévő távolságot vagy akár szakadékot csak folyamatosan mélyíti?

– Igen, nagyon fontos, hogy el kell mondani: most nem érzem jól magam, vagy én most úgy érzem, hogy megbántottál. Ezt lehet kulturáltan, akár kedvesen is szóvá tenni, hogy ne legyen benne sértés, de a másik elgondolkodjon: hát igen, ez most hülyeség volt a részemről.

– A koronavírus-járvány sok egyéb negatív hatása mellett a családok együttélését is befolyásolta. Rengetegen döntöttek úgy ebben az időszakban, hogy nem is szeretnének tovább együtt élni. Rájöttek az összezártság alatt, hogy nincs, ami összetartsa őket, és nagyon sokan döntöttek a szétválás mellett. Ön szerint miért következhetett be ez a fajta hatás a járvány kapcsán? Mire mutathatott rá ez az együtt töltött idő?

– Statisztikát vagy felmérést nem ismerek, de úgy gondolom, hogy az a bezártság, amit a COVID okozott, a már nem jól működő házasságoknál okozott robbanást, válást. Viszont tapasztalatom szerint a jól működő házasságok inkább pozitívumként élték meg, hogy többet lehettek együtt, hogy a gyerekekre is több idő jutott, hogy egymással össze voltunk zárva, és nem volt a nagy rohanás, amikor szinte csak esténként találkoznak a párok. Ha a bezártság idejét jól meg tudták szervezni, akkor pozitívan jöttek ki ebből a dologból.

– Ha azt kérném öntől, hogy adjon tanácsot azoknak, akik úgy döntöttek, hogy együtt szeretnék házasságban leélni a párjukkal az életüket, milyen jó tanácsot, útravalót tudna nekik adni ahhoz, hogy hogyan tudják alakítani, formálni az életüket, hogy minél pozitívabb, minél boldogabb legyen, és hogyha tényleg vannak is konfliktusok, akkor azokon sikerüljön keresztüljutni minél hamarabb? Hogyan lehet belevágni ebbe az életre szóló kalandba?

– Nagy kihívás erre egy-két mondattal válaszolni. Nagyon fiatalok voltunk, én nem voltam 20 éves, amikor összeházasodtunk, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy elhamarkodott döntés lenne. Se kényszer nem volt benne, se lebeszélés, se rábeszélés, de én biztos voltam benne, hogy működni fog, egy percnyi kétségem nem volt, hogy jól döntöttem. Ám valóban, ezt az egymásra figyelést és elfogadást, ezt végig kell vinni. Böjte Csaba mondta: „Elvetted, akit szerettél, akkor most szeresd azt, akit elvettél!”. Természetesen a házasság akkor fog hosszú távon működni, ha mind a két fél úgy érzi, hogy egyensúly van a kapcsolatukban, hogy nincs alá-fölé rendeltség, nincs az, hogy nekem mindig adnom kell ebbe a kapcsolatba, és nem érzem úgy, hogy kapnék. Természetesen időszakos különbségek lehetnek, de hosszú távon kiegyenlítődik, és mind a két félnek azt kell éreznie, hogy ettől a kapcsolattól ő több, hogy ettől jobb, erősebb. Sokszor hajlamosak vagyunk a házasság nehézségeit kihangsúlyozni, hogy alkalmazkodni kell, hogy ápolni kell, hogy oda kell figyelni. De azt is hangsúlyozni lehet, hogy sok minden sokkal könnyebb párban és sokkal egyszerűbb, és nem egyedül vagyok bánatomban, nehézségeimben, erőfeszítéseimben, kudarcaimban, hanem ott van egy társ, aki engem fölhúz, fölemel, megsegít, átölel. Tehát inkább könnyebb.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélgethettünk.

(Szerkesztett változat.)

Műsorvezető: Gábor-Vígh Vanda