Napló

Emlékezetes programok, emlékezetes emberek

2019. február 14.

Virágcsokrokba kötött barátság

Sok száz éves múltra tekint vissza Japánban a virágrendezés önálló művészete, az ikebana. Gyönyörű vázák, kaspók, bimbózó, színpompás virágok, száraz faágak elrendezésével a japán ikebanaművészek mindig valamilyen különleges mondanivalót fejeznek ki. Virágcsokrokba rejtik életünk szimbólumait. Magyarország és Japán 150. évvel ezelőtti diplomáciai kapcsolatfelvételének, egy régi barátság létrejöttének jelképeit jelenítették meg a virágkompozíciók a Japán Nagykövetség által a Magyar Tudományos Akadémia épületében szervezett ikebanabemutatón. Megkapó gesztus volt, hogy a felkért ikebanaművész előttünk készített csokrait a magyar és a japán nemzeti lobogók színeibe öltöztette. Hagyományos magyar vázákba tradicionális japán virágokat helyezett el. Ezekben foglalta össze két földrajzilag távoli, de kulturálisan mégis egymáshoz igen közel álló nép egymásra találását.

Eszembe jutott a közelmúltban elhunyt Kósa Ferenc filmrendező barátunk, aki nemcsak japán felesége révén kötődött a távoli szigetországhoz, hanem több filmet is készített Japánban. A zen buddhista kolostor mindennapjairól szóló alkotása, a Taigan – a túlsó part forgatásakor egy japán szerzetes elmesélte neki, hogy nagyon megérintette diákként egy európai film. Hatalmas volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy Kósa Ferenc Tízezer nap című alkotásáról van szó. A japán szerzetes élete meghatározó élményeként idézte a filmből József Attila versének sorait: “S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom a külső világban – nem a fűben, a fákban, hanem az egészben!”

Az ikebanakiállításon, a japán–magyar emlékév egyik első nagy rendezvényén magam is azt éreztem, hogy a baráti kapcsolatok valóban áthidalják a legnagyobb távolságokat is.